A csütörtöki napközi két tüneménye Molli és Rudi nagyon élvezik a havat és egymást 🙂
A csütörtöki napközi két tüneménye Molli és Rudi nagyon élvezik a havat és egymást 🙂
Nagyon hideg van kint, így jobban kell figyelnünk kutyusainkra is. Nézzük meg kint a vizüket, mert hamar befagy öntsünk rá langyosat. Ha tehetjük éjszakára vigyük be őket magunkhoz, ha nem akkor plussz szalmával vagy takaróval béleljük ki házikójukat. Jól esik nekik ha az ennivalójukat sem jéghidegen hanem langyosabban kapják. Ezen kívül sok szeretet és meleg ölelés is sokat jelent nekik ezeken a fagyos napokon, pláne ha azt a lakásban kapják 🙂
Ha a sűrű hétköznapokon úgy érzed kevesebb idő jut a kutyádra mint amennyit megérdemelne, bátran fordulj hozzánk!
– Reggel beadhatod munka előtt délután hazafelé pedig érte tudsz jönni – vagy igénybe veheted „ebtaxi” szolgáltatásunkat – felvesszük a kutyust az otthonodban reggel majd délután kellemes elfáradva hazavisszük.
– Napközben a kutyusok levezetik felhalmozott energiáikat. Egymással játszanak, kergetőznek, „beszélgetnek”. Mi pedig labdázunk, sétálunk velünk, engedelmes feladatokat csempészünk a napi programok közé és megtanítjuk nekik hogyan tudnak együtt a közös játékokkal játszani.
– A kutyák ezáltal egymáshoz és sok egyéb olyan dologhoz is szocializálódnak amik otthon nincsenek, ezáltal magabiztosabbak, kiegyensúlyozottabbak, kezelhetőbbek és egészségesebbek lesznek a hétköznapokban.
– Ha a kutyus rendszeresen napközizik szebben kommunikál társaival, könnyebben behívható, nem rongál otthon és betölti a kedves élhető társ szerepét családban.
– A kutyákra egész nap szakember vigyáz!
Ha kedvet kaptál keress minket bátran, szeretettel várunk minden kutyust!